Péntek esti belvárosi forgatag, az utcán még így este kilenc után is nagy a forgalom. Jól esne most valamilyen pikáns vacsora; az ötlet jó, de a kivitelezést illetően lisztérzékenyként nem vagyok egy könnyű eset. Eszembe jut egy tésztázó, ahol már nem egyszer megfordultam és isteni a Pasta Arrabbiata. Menjünk hát oda! A legjobb barátomnak nincs kifogása ellene, hiszen nem járt még ott és kíváncsi lett a helyre.
Belépve a Pasta Manufakturába mosolyogva köszön a pultnál a személyzet és rendeléskor elmondják, hogy a gluténmentes tésztára, amit itt helyben készítenek el egy negyedórát várnom kell. Elhangzik az, amit minden valamire való tésztázóban feltesznek al dente-re főzzük? Másnak ez egy szimpla kérdés, de annak, aki tudja, hogy a kukoricalisztből készült tészta esetében, ha egy perccel is tovább főzzük, akkor teljesen szétfő, annak jól esik ez a figyelmesség.
A tésztára várva kényelmesen elhelyezkedünk a modern piros spagetti csilláros, ám mégis meghitt kávéházi hangulatban.
Miközben az élet nagy dolgairól csevegünk megkóstoljuk a bodza szörpöt, ami mellesleg tartósítószer és színezékmentes, valamint gyümölcscukorral készülő termék. Az íze a nagymamám házi szörpjének az ízét idézi fel és azokat a vidám nyarakat, amiket nála töltöttem el annak idején. A tésztát kihozzák és pillanatok alatt el is fogyasztom, méltó megkoronázása a fárasztó hétnek. Végül vidáman távozva és az ajtón kilépve már tudtam, hogy valamilyen plusz megfogott ebben a helyben, ezért szívesen írnék róla.
Így visszatértem hát egyik este, hogy az étterem sokszínűségéről teljes képet kapjak és elbeszélgettem Gombolai Attilával a Pasta Manufaktura marketing tanácsadójával. A tavaly nyílt étterem modern és egyben egyszerű vonalaival otthonos.
Meggyőződésem, hogy Attila elárulja, hogy a Pasta Manufaktura párja Olaszországban létezik, hiszen egyértelmű, hogy egy gyorsétterem paradicsomos bazsalikomos szósszal vagy a fűszeres bolognaival csak olasz lehet. Meglepetésemre kiderül, hogy magyar tulajdonosok álma vált valóra, ezzel az étteremmel, ami egyedülálló az egész világon.
A beszélgetés közben megérkezik a tésztám is, az ínycsiklandozó illatú Pesto Genovese, aminek kellően fokhagymás az íze, pont olyan amilyennek lennie kell. Itt megragadnám az alkalmat, hogy megjegyezzem, hogy bármikor betérek ide a kiszolgálás kifogástalan. Figyelnek az emberre és visszakérdeznek, hogy ízlett –e a tészta. Azt is mondhatnám, hogy a mosoly lehetne az itt dolgozók védjegye, ami a mai rohanó világban ritka. Attila elárulja, hogy az alapelvük a minőségi vendéglátás, ezért nemcsak a designnak (amit Paller Eszter és Koczoh Judit belsőépítész tervezett) kell lenyűgözőnek lennie vagy a tésztáknak finomnak, hanem fontos a számukra, hogy az ide betérő vendégek valóban elégedettek legyenek.
Ügyelnek arra, hogy akár kutyával jár erre az ember akár gluténérzékeny jól érezze magát, sőt még kis gyerekesekre is gondolnak, így a gyerkőcök külön színes tésztából választhatnak. A lisztérzékenyeknek lehetőségük van többféle feltét közül választani és mindezt felár nélkül tehetik meg, tehát nem aranyáron, hanem ugyanannyiért, mint bárki más. A szószokat, a currys kacsát vagy a fűszeres báránygombócot nem itt készítik el és a tészta is előfőzve levákumozva érkezik (kivéve a gluténmentest) és itt főzik készre. Ez a tény, azonban a harmonikus ízeken nem változtat, sőt a gyorsaság előny, mert az étel 5 perc alatt kész van.
Azon az óminózus péntek estén hazafelé azon gondolkodtam, hogy mit fogok írni a papírdobozból való evés kultúrájáról, majd nagy meglepetésemre pár napra rá, már tányéron tálalták a tésztákat. Ez a megújulás folyamatos, a kínálat változni fog és a desszertek repertoárja is idővel bővül majd, az elnevezéshez méltón kézműves manufaktúrák termékei kerülnek a pultra.
Fontos számukra, hogy a vendégek jól érezzék magukat és a falakon lévő közlemények felhívják a figyelmet arra a tényre, hogy másokat támogatni jó dolog. A pénztárnál fizetéskor kapott koronggal két alapítványt lehet támogatni. Kíváncsian megkérdeztem, hogy honnan jött ez az ötlet. A válasz nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik, az egyik tulajdonos szeret biciklizni, míg a másik nagy kutyabarát. Így született meg az Együttműködés a Magyar Kerékpárosklubbal, amiben az tetszik, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a legtöbb ember szeret biciklizni és sokkal többen járhatnának azzal, így a város légszennyezettsége csökkenne.
A másik a NOÉ Állatotthon támogatási projekt, aminek keretében a befolyt összeget egy itató rendszer kialakítására fordítják, hogy jobb soruk legyen a kutyáknak. Apropó, ha már a kutyáknál tartunk, akkor újra megemlíteném, hogy igen ez egy kutyás étterem, azaz a gazdi nyugodtan betérhet négylábú kedvencével és akár megebédelhet! Ritkák az ehhez fogható kezdeményezések a jól menő belvárosi éttermek sorában, pedig ezek egyszerű gesztusok.
Rákérdeztem arra is, hogy miért nem látok a közösségi oldalukon kép megosztós nyereményjátékot. Nos, a marketing szakember álláspontja lenyűgözött: nem mindegy, hogy az ember posztol, mert hírt szeretne generálni, vagy ügyel arra, hogy amit közzétesz, annak hírértéke legyen. Nem a like-ok magas száma a lényeg, hanem hogy olyan internetes közösséget alakítsanak ki, akik valóban jártak már náluk és szívesen visszatérnek.
Sikerült-e a titokra fényt derítenem, hogy mi a Pasta Manufaktura titka? Igen, az a pozitív érzés, amikor az ember beül hozzájuk és egyszerűen csak jól érzi magát, miközben harmonikus környezetben a pastáját fogyasztja. Egyedülálló a franchise éttermek sorában, amely méltán megállná a helyét más országokban is.
